Hírek
2019. Október 16. 07:22, szerda |
Külföld
Forrás: mti
A német hatóságok szerint nincs terrorista háttere a Limburgban történt teherautós ütközésnek
Nem találtak terrorizmusra utaló jeleket a németországi Limburgban a múlt héten történt teherautós ütközés ügyében - jelentették kedden német hírportálok az illetékes rendőrkapitányság szóvivőjére hivatkozva.
A szóvivő elmondta, hogy az eddig feltárt adatok alapján abból indulnak ki, hogy nem terrortámadás történt a Hessen tartományi városban október 7-én.
A nyugat-hesseni rendőrkapitányság vezetője egy hétfői találkozón tájékoztatta a város vezetőit a nyomozásról, a többi között elmondta, hogy a szíriai állampolgárságú gyanúsítottnak az eddigi ismeretek szerint nincs kapcsolata szélsőséges iszlamista körökkel.
Az emberölési kísérlettel gyanúsított férfi erőszakkal, de fegyver nélkül eltávolította egy teherautó sofőrjét a vezetőfülkéből, majd a járművel néhány métert megtéve egy kereszteződésben fékezés nélkül nekihajtott az előtte álló járműnek. Ennek következtében egymásba csapódott hét személygépkocsi és egy kisteherautó. Nyolc ember és a gyanúsított könnyebb sérüléseket szenvedett.
Az előzetes letartóztatásban lévő 32 éves férfi menedékkérőként érkezett Németországba 2015-ben. A nyomozást kezdetben a Hessen tartományi bűnügyi hivatal (LKA) vezette, mert nem lehetett kizárni a terrorista hátteret. Az LKA időközben átadta az ügyet a limburgi rendőröknek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Külföld
Mario Draghi: Európa drámai változások előtt áll
2024. Szeptember 17. 15:04, kedd | Külföld
Gátszakadás Lengyelországban, 25 ezres települést árasztott el a víz - Videó
A Lengyelországban található 25 ezer fős Klodzkót érte ez az árvíz, ahol az átszakadt gát teljesen elöntötte a települést.
2024. Szeptember 17. 07:46, kedd | Külföld
Másfél millióra emelte az orosz katonai állomány létszámát Vlagyimir Putyin
Száznyolcvanezer fővel másfél millióra növeli az orosz fegyveres erők katonai állományának létszámát Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn kiadott rendelete.
2024. Szeptember 17. 07:37, kedd | Külföld
Újabb merényletet terveztek Donald Trump ellen
Donald Trump köszönetet mondott hétfőn az amerikai Titkosszolgálatnak és a hatóságoknak azért, hogy megakadályozták az ellene készülő merényletet, miközben Joe Biden elnök elítélte a megkísérelt politikai gyilkosságot.