Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2017. Augusztus 10. 16:38, csütörtök | Belföld
Forrás: mti.hu

Egyre több támogatási lehetőség nyílik startupok számára a szakértők szerint

Egyre több támogatási lehetőség nyílik startupok számára a szakértők szerint

Egyre több támogatási lehetőség nyílik a magyarországi startup vállalkozások számára, amelyeknek a nemzetközi piacon nagyon erős versenyben kell helyt állniuk -

-állították szakértők csütörtökön Budapesten, a szeptemberben induló InnoEnergy PowerUp! verseny kapcsán tartott háttérbeszélgetésen.

Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary alapítója, az EH Invest inkubátorház igazgatóságának elnöke elmondta, hogy az állam új szemlélettel tekint a kezdő vállalkozásokra, így a korábban hiányzó kezdő finanszírozások - egyebek között a startup-ökoszisztéma fejlesztésére kiírt programok által - biztosítottak, a magyar startupok új generációja pedig nemzetközi szinten is sikeres lehet a következő években.
Kiemelte, hogy a tervek szerint a Millenárison létrejövő Startup Campus is segíteni fog abban, hogy a régió innovációs versenyében Budapest előrébb léphessen.
Hangsúlyozta, hogy az energetikai startupokat nagyvállalati együttműködésekkel is segíteni kell, a szektorhoz kapcsolódó innovációk kiaknázásában pedig - kutatási kapacitásuknak köszönhetően - az egyetemeknek is fontos szerep jut.
Fazekas Esztella, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Kft. tudásmenedzsment központjának szakértője úgy látja, hogy a magyar startupok érdeklődnek a versenylehetőségek iránt, a startup közösség fejlődik és egyre jobb ötletekkel jelentkezik. Bár a külföldi megjelenés nehéz és a nemzetközi pályázatokon is az érettebb fázisú pályázatok esélyesebbek, a nemzetközi kapcsolatrendszerek a kezdőket is segíthetik, és ezt a szakértő szerint a magyarországi vállalkozások egyre jobban értik. Hozzátette, hogy ötletek megvalósításához nemcsak humán erőforrásra, hanem költséges infrastruktúrára - például kutatólaborokra, költséges eszközökre - is szükségük lehet a vállalkozásoknak, emellett érdemes figyelniük a nemzetközi fejlesztési irányokat, hiszen a nemzetközi trendekhez nem illeszkedő fejlesztések nehezebben jutnak nemzetközi forrásokhoz.
Fischer Zoltán startupper, a tavalyi PowerUp! verseny döntőse úgy fogalmazott, hogy a startup a "mai kor aranyláza", de a többség a rendkívül erős versenyben nem képes fennmaradni. A sikeres cégek viszont hosszú távon várhatóan megalapozottabban tudnak majd működni - tette hozzá.
Dervalics Ákos energiaipari innovációs és business coach a rendezvényen arról beszélt, hogy az energetika lassan változó iparág, a mostani változások mégis jelentősnek látszanak, hiszen átalakul többek között a hálózatmenedzsment, előtérbe kerül az energiatárolás probléma, az elektromos autózás pedig új igényeket generál.
Az InnoEnergy PowerUp! versenyre szeptember 11-ig lehet pályázni, ekkor indul az elbírálási időszak. A magyarországi elődöntő október közepén lesz, a regionális döntőt pedig november 22-én tartják Budapesten.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 06:00, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a csok plusz segített beindítani az ingatlanpiacot az év elején

A 2024. január 1-jétől elérhető csok plusz segített abban, hogy az ingatlanpiac egy kicsit beinduljon az év elején - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

2024. Április 18. 06:00, csütörtök | Belföld

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit - vélekedett a Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke az MTI-nek.

2024. Április 17. 13:38, szerda | Belföld

Sulyok Tamás: Karikó Katalin kiviteles büszkeséget szerzett nekünk, magyaroknak

Karikó Katalin kivételes büszkeséget szerzett nekünk, magyaroknak - jelentette ki az államfő kedden Szegeden.

2024. Április 17. 13:37, szerda | Belföld

Meteorológia: az ország egyes részein 24-25 Celsius-fokkal van hidegebb, mint hétfőn

Az ország egyes részen 24-25 Celsius-fokkal volt hidegebb kedd délután, mint hétfőn - derül ki a HungaroMet Zrt. kedd délutáni Facebook-bejegyzéséből.