Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2014. December 02. 13:35, kedd | Belföld
Forrás: MTI

Fazekas: nő az érdeklődés az állami ménesgazdaságokban tenyésztett lófajták iránt

Fazekas: nő az érdeklődés az állami ménesgazdaságokban tenyésztett lófajták iránt

Egyre nagyobb az érdeklődés a bábolnai, mezőhegyesi és szilvásváradi ménesgazdaságokban tenyésztett tradicionális lófajták iránt, ezért a kormánynak is az a célja, hogy a komoly történelmi múltra visszatekintő állami ménesbirtokokon folytatódjon az eddigi magas színvonalú szakmai munka - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Emlékeztetett arra, hogy a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok Kft. és a Mezőhegyes Állami Ménes Kft. 2014 óta tartozik a Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alá, míg a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság már korábban is a szaktárcához tartozott.
Dallos Andor, a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy Szilvásváradon tenyésztik a több mint 400 éves múltra visszatekintő lipicai fajtát, amelyből jelenleg 260 van a ménesgazdaságban, másrészt egy másik történelmi magyar lófajtával, a gidránnal foglalkoznak; ebből a fajtából 100 lovuk van. A szilvásváradi ménesbirtok ebben a két fajtában foglalkozik génmegőrzéssel.
Dallos Andor szerint fontos feladat a fajták létjogosultságának megőrzése, mert általában azok a fajták "kerülnek bajba", amelyeknek nincs meg a modernkori hasznosítási lehetősége. A szilvásváradi ménesbirtok ezért mindkét fajtának úgy próbálja megőrizni az eredeti tulajdonságait, hogy a mai kor elvárásaihoz is próbálnak igazodni - mondta el az ügyvezető igazgató.
Hozzáfűzte: elsősorban a sportban és a szabadidős tevékenységben próbálják ki lovaikat. Dallos Andor szerint a három állami ménes az idegenforgalom területén és tenyésztésben is együtt tud működni.
Bérci Balázs, a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok Kft. ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy 417 példányos lóállományuk van, arab és angol telivérek, valamint shagya tenyésztésével foglalkoznak. Elmondta azt is, hogy Bábolnán van az utolsó állami angol telivér ménes.
A ménesgazdaságba tavasszal került Overdose, és hamarosan az első Overdose-csikók is világra jönnek - mondta el az ügyvezető igazgató.
Bérci Balázs ismertette, hogy a bábolnai ménes lovai a tenyésztésben és a sportban is komoly eredményeket értek el, és az a génállomány, amely itt kialakult, nemzetközileg versenyképes.
Elmondta, hogy több területen is együttműködnek a Nyugat-Magyarországi Egyetemmel, ennek keretében például a ló teljesítményének vizsgálatát genetikai és molekuláris alapra fogják helyezni. Ez azt jelenti, hogy a lovaknál vizsgálni tudják a teljesítményt, és azt, hogyan örökíti a génállományát, valamint milyen izommunkát tud végezni. Ennek köszönhetően nem kell feltétlenül 3 évet várni arra, hogy például egy angol telivér csikóról megállapítsák, milyen lesz.
Pap István Tibor, a Mezőhegyes Állami Ménes Kft. ügyvezető igazgatója: lóállományuk 320 lóból áll, jelenleg három fajtát - nóniusz, magyar sportló, és ügető - tenyésztenek. Ő is kiemelte, hogy lovaik nagyon jó sporteredményeket értek el, és felhívta a figyelmet arra, hogy 2015-ben Magyarország rendezheti a fogathajtó világbajnokságot.
Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy nemzetközi fogatversenyek rendezésével ők is szeretnének bekerülni a nemzetközi vérkeringésbe.
Hosszú távú céljuk a tenyésztés, a sporttevékenység, az oktatás, a kutatás, valamint a szabadidős-turisztikai programok további erősítése - emelte ki Pap István Tibor.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során