"Az egyik legfontosabb dolog, amit meg kell tanulnia egy játékvezetőnek, hogy ha vasárnap hibázol, attól még következő vasárnap újra lesz meccs. A játékosok is így gondolkodnak. A vasárnapi vereség még hétfőn-kedden marja őket, de utána már jön a következő mérkőzés. Minél tovább görgetjük a problémákat, annál nagyobb lesz az esélye, hogy ismét elkövetjük..."

Kíváncsi lennék, hány olvasónak cseng ismerősen a neve.../Az interju az EB. előtt készült/ Valami azt súgja, meglepődnék a közvélemény-kutatás végén. A saját környezetemben is ez történt: tízből nyolcan tudták, hogy ki az a Kassai Viktor. Olyanok is, akik egyáltalán nem néznek labdarúgó mérkőzéseket. Márpedig a környezetemben nem sokan néznek.
Ezt a férfit a világ legjobb játékvezetőjének választották. A futballélet legrangosabb meccseit vezeti, ebből kifolyólag milliók látták már az arcát világszerte különböző összecsapásokon. A BL-döntők valaha volt legfiatalabb játékvezetője a bicskei járási bajnokságban megtett első lépésekor nem gondolta volna, hogy egyszer ilyen magasra jut. Sőt, egyáltalán nem is gondolkodott előre. Nem tervezgette a jövőt, nem szövögetett álmokat, csak tette a dolgát. Azt mondja, jóval egyszerűbben látja a világot, mint mások.
Mert ma sem álmodozik.
– Magázódunk, vagy tegeződünk?
– Nyugodtan tegeződhetünk, de gondolom, a cikkben majd úgyis átírod magázódásra a párbeszédet.
– A Nők Lapja cikkben mindenképp, ott így szokás, de a saját weboldalamon azért meghagynám a tegező formát.
– Legyen így!
– Mióta vártál rám?
– Negyedórával korábban érkeztem, de gondoltam, megvárlak, amíg ideérsz. Nem volt kedvem egyedül beülni a kávézóba.
– Mennyien köszöntek rád, amíg kint álltál az utcán?
– Senki.
– Általában nem ismernek fel?
– Nem jellemző. Zöld gyepen, játékvezetői ruhában nyilván más lenne a helyzet, de civilben nem szólítanak meg úton-útfélen. Amikor elkezdtem ezt a játékvezetést, eszembe sem jutott, hogy ez a hobbi ismertséggel is jár majd.
– Valamilyen jövőképed csak volt kezdőként…
– Nem. Az égvilágon semmi. A gyerekek is azért fociznak, mert jól esik nekik, nem azért, mert tervük van vele. Játékvezetőként én sem akartam azonnal az NB I-ben fújni. Volt édesapámnak egy ötlete, ami nem tűnt rossznak. Kipróbáltam és megragadtam a lehetőséget. Nem hiszek abban, hogy az életben minden úgy történik, hogy azt az ember előre megtervezi. Sok múlik a véletlenen és a szerencsén.
– Azt szerencsének tartod, hogy épp olyan családba születtél, ahol a sport különösen fontos volt? Édesapád a mai napig aktív játékvezető.
– Igen. Gyerekként jártam is édesapám mérkőzéseire, s azonnal megragadott a futballpályák hangulata. Jó levegőn voltam, labdaszedőként futkároztam a pálya körül, az öltözőben mindig megihattam egy kólát és hallgattam a játékvezetők legendás történeteit. A késztetés adott volt, utána már csak rajtam múlt, lesz-e tehetségem is hozzá.
– Édesapádat túlszárnyaltad játékvezetőként. Büszke rád?
– Ez természetes. Bár elmondása szerint, ő mindig is hitt benne, hogy nem lesz átlagos pályafutásom. Igazából akkor kezdett büszke lenni rám, amikor látta, hogy túl fogom őt szárnyalni. Amikor az NB I-be kerültem, már nem próbált meg tanácsokat adni. Akkor léptem ki az árnyékából.
– Bizonyítani akartál neki?
– Egyáltalán nem. Ennél azért egyszerűbben fogom fel a játékvezetést. Ki kell menni a pályára, és minél kevesebb hibával levezetni a meccset. Közben pedig jól akarom magam érezni.

„EGY JÁTÉKVEZETŐ NE CSINÁLJON SZTÁRT MAGÁBÓL”

– Zavar a diktafon?
– Viccelsz? Ha az nem zavar, hogy 80 ezer ember van a lelátón, és 30 kamera vesz, akkor miért zavarna?
– Mondjuk azért, mert szokatlanul sokáig szerveztük ezt a beszélgetést. Mindent alaposan meggondolt, mielőtt leült velem kávézni. Sőt, az interjú lehetséges témáit is előre el kellett küldenem.
– Azt vallom, hogy csak akkor írjanak rólam, ha valami a futballpályán történik velem. Éppen ezért kértem hosszas gondolkodási időt. Néhány ismerősömmel meg is vitattam, hogy nyissak-e egy női magazin felé, hiszen mindig megfontolom azt, hogy kinek nyilatkozom. Egy játékvezetőnek nem az a feladata, hogy sztárt csináljon magából.
– Lehet, hogy lassan rendelnünk kellene. Mit innál?
– Egy forró csokit. Tejszínhabbal.
– Szabad?
– Tejszínhabot enni? Miért ne szabadna? Nem vagyunk mi aszkéták, hogy mindent megvonjunk magunktól! Egy élsportoló is megehet bármit, amit megkíván. Persze napi rendszerességgel azért ne pacalt, éjfélkor.
– Szerencsés alkat vagy, amiért nem hízol, vagy a rendszeres sport miatt nincs súlyfelesleged?
– Valószínűleg mindkettő.

„NEM LEHET ELTUSSOLNI A HIBÁKAT, MERT ORSZÁG-VILÁG LÁTJA”

– Azt mondta egyszer egy pályatársad, hogy a legtöbb kudarc az életben a játékvezetőket érheti.
– Valóban furcsa szakma a játékvezetés. Az arcunkba kapunk mindent, pláne, ha hibázunk. Az elkövetett hibákat nem lehet helyrehozni, s amíg az élet más területein van idő egy döntést többször meggondolni, mással megkonzultálni, esetleg aludni rá egyet, addig a játékvezetésben azonnal kell dönteni. Sajnos nem mindig döntünk jól, és ráadásul utólag sem lehetséges, hogy kijavítsuk a tévedéseinket, ha hibáztunk. Valamint a mi hibáinkat nem lehet eltussolni, hiszen a legrosszabb esetben is nyolc kamera vesz egy mérkőzést, jobb helyeken pedig akár 30 is. Ország-világ lát mindent. Sok szakmában fel sem tűnik, ha valaki hibázik. Nálunk meg a stadion tetejére is kamera van felszerelve. S a tv-nézők a rengeteg kameraállásból jobban láthatnak mindent, mint mondjuk én a játéktéren a saját pozíciómból.
– Gyakran hibázol?
– Sajnos velem is sokszor előfordul, hogy rosszul ítélem meg a játékszituációkat. Nehéz egy mérkőzést hiba nélkül levezetni. De a világ legjobb játékosok is hibáznak, hiszen nincs hiba nélküli mérkőzés.
– Ha mégis megtörténik, az bánt?
– Bánt, hiszen az embernek elvárásai vannak magával szemben, és rossz belátni, hogy nem tudja maximálisan megoldani a feladatát. Pontosan azért kell elemezni a hibákat, hogy legközelebb ne kövessük el azokat. És ha mindez zökkenőmentesen megy később, akkor kezdünk a tökéletesség felé haladni, amit azonban játékvezetőként sajnos soha nem fogunk elérni…
– Nem olyan embernek tűnsz, aki sokat rágódna a problémákon.
– Az egyik legfontosabb dolog, amit meg kell tanulnia egy játékvezetőnek, hogy ha vasárnap hibázol, attól még következő vasárnap újra lesz meccs. A játékosok is így gondolkodnak. A vasárnapi vereség még hétfőn-kedden marja őket, de utána már jön a következő mérkőzés. Minél tovább görgetjük a problémákat, annál nagyobb lesz az esélye, hogy ismét elkövetjük. Persze ez alkat kérdése is. Van, aki nem képes arra, hogy gyorsan átlépjen a problémáin és a következő meccsre tudjon koncentrálni.
– Beütötted már a nevedet internetes keresőbe?
– Nem. Van ennél jobb dolgom is.
– Én megtettem. Számos régi cikket, fórumbejegyzést találtam. Sok írásban visszaköszönt, hogy Önt a siker megváltoztatta. És ezt a legtöbbször azok nyilatkozták, akik gyerekként ismerték.
– 37 évesen nem viselkedhetek úgy, mint egy 15 éves gyerek! Persze, hogy változom. Érdekes is lenne, ha nem így lenne. Ráadásul játékvezetőként az ember nem mehet úgy ki a pályára, hogy még a jegyszedőtől is elnézést kér.

„NEM VÉLETLENÜL VAN ANNYI VÁLÁS A JÁTÉKVEZETŐK KÖRÉBEN”

– A magánéletedről viszont semmilyen információt nem találtam.
– Ezek szerint valamit jól csináltam eddig... (nevet)
– Van családod?
– Nincs. A játékvezetés rengeteg energiát felemészt. Gondoljon csak bele; hét közben munka után rohanunk edzésre, ahonnan csak este érünk haza. Hétvégén pedig nem a családdal vagyunk, hanem utazunk a meccsekre. Nyíregyháza, Szombathely, Pécs – éppen, ahová a beosztásunk hozza. Sajnos ezért is van olyan sok válás a játékvezetők körében. Óriási türelem kell a feleségektől és a barátnőktől, hiszen a játékvezetők számára sokszor fontosabb a hivatás mint a család. Ha valaki egy játékvezetővel köti össze az életét, rengeteg kompromisszumot kell kötnie. Én hetente legalább négyszer edzem és a szabadidőmben szinte mindig a sportcsatornákat nézem és a meccseket elemzem, hiszen naprakésznek kell lennem a történésekből. A játékvezetés 24 órás hivatás. Nem abból a 90 percből áll, amíg egy mérkőzés tart.
– Nem titok, hogy a játékvezetés mellett civil munkád is van.
– Egy játékvezetőnek dolgoznia kell a játékvezetés mellett, mert hazánkban nincsenek megteremtve azok a feltételek, hogy csak erre koncentrálhassunk. Bár az Magyar Labdarúgó Szövetség az elmúlt időszakban minden segítséged megad nekünk, hogy jobban tudjuk a felkészülésünkre koncentrálni. Ennek ellenére a magyarországi játékosok fizetésének csak a töredékét keresik a játékvezetők. Én több mint tíz évig az idegenforgalomban dolgoztam, de egy idő után már nem tudtam a kettőt összeegyeztetni. Most vállalkozó vagyok, s így próbálom összeegyeztetni a munkát a játékvezetéssel.
– Jól élsz?
– Minden relatív. Nincsenek napi filléres gondjaim, de össze sem hasonlítható az életformán a hazai és főleg a külföldi sztárjátékosokéval.
– Gyakran hazajársz Tatabányára?
– Igen. Fontosak a gyökerek. Ráadásul a Komárom-Esztergom megyei játékvezetői társasághoz tartozom, hiszen 22 éves koromig náluk „nevelkedtem”. Kollégáimmal segítjük a megyei tehetségek kibontakozását. Hátha egyszer valamelyikükből esetleg NB I-es játékvezető válik.

„NINCS KÖZTÜNK TÁVOLSÁG”

– Amikor fiatalokkal találkozol, mit látsz a szemükben? Tiszteletet? Rajongást?
– Inkább tiszteletet. Azokkal az eredményekkel, amiket elértünk a szintén a megyéből származó Erős Gáborral, nagy respektünk van a fiatalok között. Mindenkivel tegeződünk, barátilag állunk hozzájuk. Próbáljuk azt közvetíteni feléjük, hogy nincs lehetetlen az életben, bármit el lehet érni. Nekünk is sikerült kitörnünk a megyei harmadosztályból.

„HA A GYERMEKFALVAK LAKÓINAK CSAK A TÍZ SZÁZALÉKA SZERETI MEG MIATTAM A SPORTOT, MÁR TETTEM VALAMIT ÉRTÜK”

– Közösségi oldalakon regisztráltál?
– Nem. Sem az MLSZ-nél, sem az UEFA-nál nem nézik jó szemmel, ha valaki közösségi oldalakra írogat. El lehet képzelni, mi történne egy rosszul sikerült meccs után az ilyen oldalakon.
– Igen, tavaly például az észtek „Kassai Viktort gyűlölő” oldalt indítottak a Facebookon. Nehezen viselték, hogy válogatottjuk 4-0-ra kikapott Írországtól az Európa-bajnoki pótselejtezők első mérkőzésén, és a vereséget elsősorban a te nyakadba varrták.
– Tudok róla. A játékvezetés kétélű dolog. Aki erre adja a fejét, el kell fogadnia, hogy ez ezzel is jár.
– A családod is?
– Megedződtünk az évek során, annyifélét írtak már rólam. Játékvezetőként egyébként rosszabb a helyzetünk, mint mondjuk egy színésznek. A színészt ugyanis vagy nagyon megtapsolják, vagy csak egy kicsit. Ezekből tudni fogja, hogy sikeres volt-e az előadás. Ehhez képest, ha jól vezetjük a meccset, semmi nem történik. Akkor azt mondják, ez a dolga, ezért küldték ide. Ellenben, ha elrontunk valamit, akkor a vészkijáraton kell távozni. Velem is előfordult, hogy valamivel többet kellett várnom a hazamenetellel az elégedetlenkedő szurkolók miatt.
– Puhl Sándorral milyen a kapcsolatod?
– Szinte baráti. Tíz évvel ezelőtt a magyarországi játékvezetők vezetőjeként bízott bennem és megadta a lehetőséget arra, hogy bizonyíthassam a képességeimet. Fiatal játékvezetőként komoly hazai és nemzetközi mérkőzésekre kaptam beosztást, s az ő elnöksége alatt váltam nemzetközi játékvezetővé. A mi sikerünk az ő sikere és az őt követő Vágner László sikere is.
– Miért beszélsz folyamatosan többes számban?
– Azért, mert csapatként működünk, együtt vezetjük a mérkőzéseket a kollégáimmal. Attól még, hogy játékvezetőként engem ismernek többen, az asszisztenseim is részesei az elért eredményeimnek. Olyan ez, mint amikor egy újságíró megír egy cikket, de a tördelőt már senki nem ismeri. Pedig lehet, hogy éppen ő teszi látványban eladhatóvá az interjút.
– Egy éve az SOS Gyermekfalu jótékonysági nagykövetének választottak.
– Nagyon örültem, mert Barabás Évin és Vajda Attila olimpiai arany érmes kenuson kívül korábban Puskás Ferenc is az SOS gyermekfalvak nagykövete volt 1998-tól haláláig. Nekünk, sportolóknak példát kell mutatnunk a fiataloknak. Ha miattam a gyermekfalvak lakói közül csak néhányan megszeretik a sportot, már nem volt hiábavaló a szerepvállalásom. Sajnos nem mindenki olyan szerencsés, hogy normális családban, szerető közegben nőhet fel.
– Mit érhetsz még el a játékvezetésben?
– Rengeteg siker várhat még rám és csapatomra. 45 év a felső korhatár, azaz legjobb esetben akár 8 és fél évem van hátra az aktív játékvezetésben. Szeretném ezeket az éveket olyan meccsekkel megtölteni, amelyek számomra is óriási élményt jelentenek. Szeretnék minél több Bajnokok Ligája mérkőzést levezetni és az is nagyon motivál, hogy két év múlva ismét ott legyek a Világbajnokságon.