Hírek
2012. Május 11. 14:13, péntek |
Kék hírek
Forrás: mno.hu / MTI
12 évet kapott a lányaival fajtalankodó

Jogerősen 12 év fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla csütörtökön azt a koroncói férfit, aki éveken keresztül fajtalankodott lányaival.
Nagy Zoltán tanácsa az első fokon kiszabottal egyező tartamú szabadságvesztéssel sújtotta a vádlottat, csupán tettének minősítésén változtatott: erőszakos közösülés helyett szemérem elleni erőszaknak minősítette a történteket, valamint kiskorú veszélyeztetésében mondta ki bűnösnek a férfit.
Az indokolás szerint a letartóztatásáig a Győrhöz közeli Koroncón kiskorú gyermekeivel együtt élő vádlott nem közösülni akart lányaival, viszont éveken keresztül többféle módon fajtalankodott velük.
Az első fokon eljáró Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 1999 és 2001 között – az anya néhány órás távollétét kihasználva – napi, majd 2009-ig heti rendszerességgel fajtalankodott 1994-ben született lányával. A gyermek 2000-ben született húgát 2004-től 2009-ig zaklatta szexuálisan.
Tettét a szintén iskolás korú fiának jelenlétében követte el, vagy annak tudatában, hogy a fiú tudja, de legalábbis sejti, hogy a lánytestvéreit zaklatja. Az első fokú ítélet ellen a vádlott és védője felmentést, illetve enyhítést kérve fellebbezett, az ügyész pedig a nem jogerős döntés helybenhagyását indítványozta.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2023. November 30. 08:16, csütörtök | Kék hírek
Amerikai katonának adta ki magát, több alkalommal is utalt neki pénzt a magyarországi nő
A balatonalmádi sértett megismerkedett egy magát amerikai katonának valló személlyel az egyik közösségi portálon.
2023. November 29. 17:27, szerda | Kék hírek
Elítélték a tanárt, aki kiskorúval folytatott szerelmi viszonyt
Nem jogerősen tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Püspökladányi Járásbíróság azt a tanárt, aki iskolája kiskorú diákjával folytatott szerelmi viszonyt
2023. November 24. 10:15, péntek | Kék hírek
Másfél év alatt 171 millió forintot szerzett idős áldozatától a csaló
Különösen nagy kárt okozó csalás, sikkasztás és gondozási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy idős, beteg embert kihasználó 52 éves férfi ellen.
2023. November 24. 06:00, péntek | Kék hírek
Tényleges életfogytiglanra ítélték az apát, aki álmukban végzett lányaival Aszódon
Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte elsőfokon a Budapest Környéki Törvényszék a férfit, aki a hozzá kapcsolattartásra érkező két lányát álmukban megölte Aszódon - közölte a bíróság az MTI-vel csütörtökön.