Hírek
2012. Március 24. 07:09, szombat |
Kék hírek
Forrás: mno / MTI
Annyira kegyetlen amit tett, hogy élete végig bent marad

Élete végéig fegyházban marad az a 26 éves férfi, akit előre kitervelten, több emberen, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondott ki bűnösnek pénteken első fokon a Szombathelyi Törvényszék.
Zámbó Ádám Péter 2006-ban több tucat késszúrással megölt egy idős bolttulajdonost, majd tavaly, szintén brutálisan, édesanyjával is végzett.
Mindkét esetben a pénzszerzés, a nyereségvágy volt tettének mozgatórugója, a gyilkosságokat pedig olyan kegyetlenséggel hajtotta végre, hogy a bíróság álláspontja szerint csak a legsúlyosabb büntetést lehetett rá kiróni, és a társadalom megóvása érdekében az elítélt nem helyezhető feltételesen szabadlábra.
A vádlott hátulról támadt a Jászai Mari utcai garázsbolt 70 éves tulajdonosára, és 57 késszúrással ölte meg, hogy megszerezze a férfi 30 ezer forintját. Azért szúrt többször, hogy az ismerős boltos biztosan meghaljon, és ne ismerhesse fel – ismertette az ítélet indoklásában a bíró.
Alvó édesanyját, aki egész eddigi életében eltartotta a munkahellyel és jövedelemmel nem rendelkező férfit, azért ölte meg 37 késszúrással, hogy megszerezze az asszony előző nap felvett 90 ezer forintnyi fizetését. Zámbó Ádám Péter a pénzből Szlovákiába utazott, és egy hetet töltött interneten megismert barátnőjénél; kirándulni jártak, szórakoztak.
A férfi azt tervezte, hogy hazaérkezése után öngyilkos lesz. Budapesten egy panzióban kibérelt egy szobát, fel is vágta az ereit. Akkor ejtett súlyosabb sebet magán, amikor a kommandósok rátörték az ajtót, és el akarták fogni. Öngyilkossági kísérletének indítéka a bíróság szerint nem a megbánás, hanem a felelősség alóli kibújás volt.
A bíróság nem jogerős ítélete szerint a vádlott bűnösségét egyértelmű bizonyítékok támasztják alá. A nyomozati szakban részletes beismerő vallomást tett, és noha később a tárgyaláson visszavonta, abban olyan részleteket mondott el, amelyeket csak a tettes ismerhetett. A bíróság nem fogadta el a vádlottnak azt a védekezését, hogy a beismerő vallomást rendőri brutalitás hatására tette, ezt az állítást ugyanis nem támasztotta alá semmiféle bizonyíték, a kihallgatásokról készült videofelvételek pedig cáfolják.
Az első emberölés elkövetésekor a tettes is megsérült, a rögzített vérnyomból pedig kimutatták a vádlott DNS-ét. A második esetben a lakás ajtaja be volt zárva, ahhoz csak a vádlottnak és édesanyjának volt kulcsa.
A bíró hangsúlyozta: különösen súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy tettét a vádlott az édesanyjának sérelmére követte el, olyan emberre támadva, aki védekezésre képtelen volt, hiszen aludt. A férfi két kalapácsütést mért édesanyjának fejére, majd 37-szer megszúrta, és a torkát is elvágta.
A bíróság a vádlottat mellékbüntetésül tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és kötelezte több mint egymillió forint bűnügyi költség megtérítésére is.
A vádlott és védője a tényállás téves megállapítása miatt felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, az ügyész tudomásul vette az ítéletet. Az ügy iratait a Győri Ítélőtáblához terjesztik fel, az ítélet nem jogerős.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2023. November 30. 08:16, csütörtök | Kék hírek
Amerikai katonának adta ki magát, több alkalommal is utalt neki pénzt a magyarországi nő
A balatonalmádi sértett megismerkedett egy magát amerikai katonának valló személlyel az egyik közösségi portálon.
2023. November 29. 17:27, szerda | Kék hírek
Elítélték a tanárt, aki kiskorúval folytatott szerelmi viszonyt
Nem jogerősen tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Püspökladányi Járásbíróság azt a tanárt, aki iskolája kiskorú diákjával folytatott szerelmi viszonyt
2023. November 24. 10:15, péntek | Kék hírek
Másfél év alatt 171 millió forintot szerzett idős áldozatától a csaló
Különösen nagy kárt okozó csalás, sikkasztás és gondozási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy idős, beteg embert kihasználó 52 éves férfi ellen.
2023. November 24. 06:00, péntek | Kék hírek
Tényleges életfogytiglanra ítélték az apát, aki álmukban végzett lányaival Aszódon
Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte elsőfokon a Budapest Környéki Törvényszék a férfit, aki a hozzá kapcsolattartásra érkező két lányát álmukban megölte Aszódon - közölte a bíróság az MTI-vel csütörtökön.