Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2018. Július 27. 10:46, péntek | Bulvár
Forrás: mti

Cristiano Ronaldo megállapodott a spanyol adóhatósággal is

Cristiano Ronaldo megállapodott a spanyol adóhatósággal is

Hamarosan lezárulhat Cristiano Ronaldo régóta húzódó adóelkerülési ügye Spanyolországban, mivel a néhány hete a Real Madridtól a Juventushoz igazolt sztárfutballistának sikerült megállapodnia a helyi adóhatóságokkal is.

Az AP amerikai hírügynökség csütörtöki értesülése szerint a spanyol adóhivatal elfogadta a játékos és az ügyben eljáró ügyészség korábbi alkuját, mely szerint Ronaldo bűnösnek vallja magát, s közel 19 millió eurós büntetést fizet, cserébe pedig a korábban indítványozott börtönbüntetését két évre mérséklik, amit vélhetőleg felfüggesztenek majd.

Spanyolországban ugyanis az első alkalommal elítéltek büntetését felfüggesztheti a bíró, amennyiben az nem több két évnél.

Az ötszörös aranylabdás portugál támadó ellen tavaly júniusban indítottak pert adócsalás miatt, mivel a vád szerint 2011 és 2014 között 14,76 millió euró (4,5 milliárd forint) adót nem fizetett be az államkasszába, ráadásul mindezt tudatosan tette: egy üzleti vállalkozás segítségével szándékosan rejtette el a személyéhez fűződő kereskedelmi jogok értékesítéséből származó jövedelmét.

Korábban a spanyol élvonal nagycsapataiban szereplő több labdarúgó, így Xabi Alonso, Luka Modric, Marcelo, Alexis Sánchez, Ricardo Carvalho, Ángel Di María, Javier Mascherano, Radamel Falcao és Fábio Coentrao ellen is hasonló eljárás indult. A Manchester United vezetőedzője, José Mourinho Real Madridnál töltött időszakát jelenleg is vizsgálják, miként a madridiak Bayern Münchenhez kölcsönadott középpályásának, James Rodígueznek a 2014-es adóbevallásában is találtak hibát.

Az FC Barcelona sztárja, Lionel Messi adócsalási ügye tavaly júliusban zárult le: a szintén ötszörös aranylabdás argentin támadó a 2007 és 2009 közötti időszakra vonatkozóan rossz adóbevallást adott le, s a spanyol adóhatóság szerint 4,1 millió eurót nem fizetett be. Így először 21 hónapos börtönbüntetést kapott, ám ezt végül 252 ezer euróval kiválthatta.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 11. 08:19, csütörtök | Bulvár

BRFK: filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés Budapesten

Filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés csütörtökre virradó éjjel Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

2024. Április 10. 07:32, szerda | Bulvár

Jövő vasárnapig lehet jelentkezni a Nemzeti Kibervédelmi Intézet hackerversenyére

Április 21-én éjfélig lehet jelentkezni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének hackerversenyére.

2024. Április 09. 07:40, kedd | Bulvár

Parancsnoki elismerésben részesültek a szombati, bosznia-hercegovinai mentésben résztvevő magyar katonák

Elismerő parancsnoki érmeket adott át Sticz László vezérőrnagy, az EUFOR Althea parancsnoka a szombati életmentő akcióban résztvevő katonáknak és a civil repülésirányítónak a Szarajevó melletti Butmir táborban

2024. Április 05. 09:32, péntek | Bulvár

Szlovákiában betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolák alsó tagozatán

A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára