Hírek
2012. Október 24. 13:13, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Csipes Tamara is elköltözik Magyarországról, Ausztráliába tart

Douchev-Janics Natasa, Benedek Dalma és Paksy Tímea után egy újabb világbajnok kajakos készül elhagyni Magyarországot: a tavaly az Év sportolónőjének választott Csipes Tamara Ausztráliába tart.
A T-Mobile Sporthír Szolgálat szerdai közlése szerint a hírt a 23 éves versenyző édesapja és egyben edzője, Csipes Ferenc megerősítette.
"Tamara és vele együtt a férje is vízumkérelmet nyújtottak be, és határozottnak tűnő szándékuk az, hogy egy időre Ausztráliában telepednek le. Várhatóan még az idén útra kelnek." - mondta Csipes Ferenc, aki hozzátette, nincs ellenére a terv megvalósítása, mert ahogy fogalmazott: lánya és annak férje felnőtt emberek, akik maguk döntenek a sorsukról és ők lesznek azok, akik majd szembesülnek azzal, hogy jó vagy rossz döntést hoztak-e.
Csipes Tamara a magyar felnőtt válogatott színeiben eddig négy világbajnoki aranyérmet gyűjtött.
"Eddig még nem sikerült megtudnom, hogy Tamara folytatja-e a kajakozást Ausztráliában, és ha igen, vajon ki lesz az edzője. Ennek ellenére sem aggódok, sőt, ellenkezőleg: kifejezetten örülök annak, hogy egy olyan lány, aki eddig burokban élt, távol Magyarországtól rádöbbenhet arra, hogy bizony nem mindenütt van kolbászból a kerítés. Nagyon remélem viszont azt, hogy mindez nem a saját kárára történik meg, hanem úgy, hogy az önállóság kemény küzdelemre és önfegyelemre tanítja meg." - mondta Csipes Ferenc, aki elárulta: sokszor kellett elmondania a lányának, hogy a tehetségével sokkal többre vihette volna, ha például betartja az élsportolók érvényesülésének olyan alapvető követelményét, mint amilyen a versenysúly szigorú tartása.
"Szerintem nem kell attól tartani, hogy a magyar női kajakozás meggyengül, mert a választék még mindig tekintélyes és ezért bőven megoldást jelenthet" - hangsúlyozta Csipes Ferenc.
Douchev-Janics Natasa és Benedek Dalma Szerbiába, Paksy Tímea pedig Ausztriában kívánja folytatni a pályafutását. Ügyükben várhatóan ma dönt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:11, szombat | Sport
Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.
2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport
Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján
Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.