Városlista
2025. december 2, kedd - Melinda

Hírek

2018. Február 20. 11:15, kedd | Belföld
Forrás: mti

Élénkül a házi pálinka kereslet

Élénkül a házi pálinka kereslet

Tavaly 8,8 millió liter, ötvenszázalékos pálinkának megfelelő párlatot készítettek a szeszfőzdék a megrendelők gyümölcséből, ami meghaladja az egy évvel korábbi értéket, és az otthoni pálinkakészítők is többet főztek,

mivel tízmillió forinttal több közterhet, 85 millió forintot fizettek be az államkasszának - derül ki a keddi Magyar Időkből.

2016 óta párlatadójegyet kell vásárolniuk azoknak, akik otthon főznének pálinkát - mondta a lapnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője. Leopold Róbert pénzügyőr őrnagy hozzátette: az egy liter előállítását lehetővé tevő jegyért hétszáz forintot kell fizetni.

Az első évben, 2016-ban 106 ezer jegyet váltottak az érintettek, ami 75 millió forintos bevételt hozott az államkasszának. Tavaly emelkedtek a számok, 120 ezer párlatadójegy nyomán nagyjából 85 millió forint érkezhetett a közkasszához. A legtöbb szelvényt Pest, Békés és Fejér megyében vették meg a főzni vágyók, a legkevesebb pedig Nógrádban, Vasban és Budapesten fogyott.

Leopold Róbert kiemelte, hogy már nem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hanem az önkormányzatok ellenőrzik az otthoni pálinkafőzés szabályainak megtartását, így a főzőberendezés vásárlásáról is a helyhatóságot kell tájékoztatni. 2015 óta egyébként összesen 21 ezer üstről érkezett bejelentés.

Az ugyanakkor továbbra is az állami adóhatóság feladata, hogy megakadályozza olyan párlatok forgalomba kerülését, amelyeket otthon készítettek - mondta a szóvivő, majd aláhúzta: a házi főzésű pálinka csak saját használatra szolgálhat.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 07:12, kedd | Belföld

ÉKM: a főutakon emelkednek a díjak a kamionok számára

Magyarország kormánya átfogó intézkedéscsomagot fogadott el, amelynek célja a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra.

2025. December 02. 07:11, kedd | Belföld

Duna House: novemberben rekordot döntött a jelzáloghitel-piac

2025. December 01. 07:23, hétfő | Belföld

Borult, párás, de enyhe idő várható december első hetében