Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2021. Január 20. 12:01, szerda | Külföld
Forrás: mti - illusztráció: facebook.com

Elnökségének vívmányait dicsérte búcsúbeszédében Donald Trump

Elnökségének vívmányait dicsérte búcsúbeszédében Donald Trump

Elnökségének vívmányait dicsérte az amerikai nemzethez intézett búcsúbeszédében Donald Trump távozó republikánus elnök, egyúttal arra kérte az amerikaiakat, hogy imádkozzanak a hivatalba lépő új kormányzat sikeréért.

"Befejezve hivatali időmet az Egyesült államok 45. elnökeként büszkén állok önök előtt amiatt, amit közösen elértünk" - mondta Trump a helyi idő szerint kedd délután közzétett, előre rögzített videoüzenetben.

A büszkeségre okot adó vívmányok között említette az elnök a 2017-ben elfogadott adócsökkentéseket, a gazdaság neki köszönhető fellendülését, a külpolitikában Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerését, Izrael és néhány arab ország kapcsolatainak normalizálását, amelyet az ő kormánya hozott tető alá.

"Új életre keltettük a szövetségeinket és felsorakoztattuk a világ nemzeteit Kínával szemben, ahogy senki korábban" - mondta. "Különösen büszke vagyok arra, hogy évtizedek óta én vagyok az első elnök, aki nem indított új háborút" - tette hozzá.

Kijelentette továbbá, hogy az Egyesült Államok gazdaságilag minden más országnál jobban teljesített a koronavírus járvány idején.

"Ezen a héten új kormányt iktatunk be, és imádkozunk, hogy sikerüljön neki Amerikát biztonságban és jómódban megtartani" - mondta videobeszédében Trump. "A legjobb kívánságainkat küldjük és szerencsét is kívánunk nekik" - tette hozzá.

A távozó elnök említést tett a szövetségi törvényhozás épületének január 6-ai ostromáról is, amely miatt a képviselőház másodszor is alkotmányos felelősségre vonási eljárást indított ellene, kijelentve, hogy "a Capitoliumunk elleni támadás minden amerikait elborzasztott. A politikai erőszak támadás minden ellen, amit mi mint amerikaiak becsben tartunk. Ezt sohasem szabad eltűrni" - hangoztatta.

"Most, hogy arra készülök, szerda délben átadjam a hatalmat egy új kormánynak, azt akarom, tudjátok: a mozgalom, amelyet elindítottunk, csak a kezdet" - mondta Trump. "Hűséges és örömteli szívvel, és bizakodással távozom erről a magasztos helyről és azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy hazánk és gyermekeink számára a legjobb még előttünk van" tette hozzá.

Trump búcsúbeszédével szinte egy időben érkezett Washingtonba Joe Biden és leendő alelnöke, Kamala Harris, hogy részt vegyenek a szerdai beiktatáson. Az ünnepélyes eseményen Donald Trump nem lesz ott, még a ceremónia előtt floridai birtokára, Mar-a-Lagóba távozik szűk környezetével.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 06:00, csütörtök | Külföld

Ukrán rendőrség: Németországban találtak meg 161, Oroszország által elhurcolt ukrán gyermeket

Az ukrán rendfenntartóknak német kollégáikkal együttműködve sikerült azonosítaniuk 161 ukrán gyermeket Németországban, akiket Oroszország hurcolt el otthonukból - közölte az ukrán országos rendőrség szerdán Facebook-oldalán.

2024. Április 17. 13:40, szerda | Külföld

Ukrajnai háború - Az ukrán elnök aláírta a mozgósításról szóló új törvényt

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta kedden a mozgósítás, a katonai nyilvántartásba vétel és a katonai szolgálattal kapcsolatos egyes rendelkezések javításáról szóló törvényt

2024. Április 17. 13:39, szerda | Külföld

Mateusz Morawieczki: a migrációs paktum lehet az a dinamit, amely Európa közepén fog fel robbanni

A migrációs paktum lehet az a dinamit, amely Európa közepén fog fel robbanni, és ezért is olyan veszélyes - mondta Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök kedden Brüsszelben.

2024. Április 15. 06:00, hétfő | Külföld

Kisebb földrengés volt Ausztriában

Kisebb földrengés volt vasárnap Ausztriában, a magyar határhoz közel eső térségben.