Hírek
2014. Július 17. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Európában egyedülálló kiállítás nyílt Sárospatakon
Átadta a Magyar Nemzeti Múzeum a sárospataki vár kertjében I. Rákóczi György feltárt ágyúöntő műhelyét, Sárazsadányban pedig új néprajzi kiállítóhelyet nyitottak, melyet a sárospataki vártól akár hajóval, a Bodrogon is meg lehet közelíteni. A kiállítások a nagyközönség számára augusztus elsejétől látogathatók.
A rendezvényen Balog Zoltán miniszter méltatta Sárospatak kulturális jelentőségét, mint a Bodrog parti Athén”, azaz Magyarország kultúrájának egyik kiemelkedően fontos építőkövét. „A kultúra sokszor erősebb, mint a bástya, amit meg kell védeni, amikor a bástya elesik, az ikes igék, akkor is megmaradnak” - mondta a miniszter a kultúra időtállóságára utalva.
„Sárospatak, mint történelmi hely őrzi a történelmi harcok és viszályok emlékeit, ezért kellett ágyúöntő műhely. Viharos században épült I. Rákóczi György ágyúöntő műhelye, amikor a magyarság 3 részre szakadt, a szellemi erő és a kultúra ereje akkor úgy tűnt kevés a győzelemhez, így akkor szükség volt az ágyú szavára is. A 21. században harcainkat újra meg kell vívjuk, a tudománnyal a kultúrával és amit gyakran elfelejtünk: a gazdasággal” - tette hozzá a miniszter.
Véleménye szerint a sárazsadányi kiállítás tökéletesen kiegészíti a sárospatakit, hiszen Sárospatakról mindenkinek a nagy emberek jutnak eszükbe- Rákócziak, Lórántffyak, Comenius és más hírességek, várurak-míg Sárazsadányról ami eszünkbe kell, hogy jusson a magyar földműves népnek az alkotó ereje.
Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója elmondta, hogy a Nemzeti Múzeum nem csak egy épület a fővárosban, hiszen a MNM a születését annak köszönheti, hogy minden kisközösség egy konkrét helyen hoz létre valamit, ami az egész nemzet számára fontos, és annak értékeit életét, történelmét szimbolizálja. Örömét fejezte, hogy ki, hogy a MNM vidéki filiáléi által olyan helyszíneket fog össze, amelyek képesek arra, hogy nemcsak a helyi közösség, hanem az egész magyar nemzet kultúráját képviseljék.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.
2024. Május 17. 18:41, péntek | Belföld
GVH: számos ponton módosít a Viber hatósági eljárás miatt
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel
2024. Május 17. 14:40, péntek | Belföld
KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 609 forint volt, ami megegyezik a régiós átlagértékkel. A szomszédos országokban az átlagár 621 forint volt.