Városlista
2025. május 11, vasárnap - Ferenc

Hírek

2013. Január 17. 11:30, csütörtök | Belföld
Forrás: MTI

Fidesz: megvédjük a fogyasztókat a közműcégekkel szemben

Fidesz: megvédjük a fogyasztókat a közműcégekkel szemben

A Fidesz megvédi a fogyasztókat a közműszolgáltatók erőfölénnyel való visszaélésétől - jelentette ki a parlament fogyasztóvédelmi bizottságának kormánypárti alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, megerősítve, hogy ennek érdekében egy törvényjavaslat-csomaggal készülnek a Fidesz-KDNP februári gyulai frakcióülésére.

Zsigó Róbert példaként említette, hogy kötelezni akarják a közműcégeket az évi minimum négyszeri mérőóra-leolvasásra, mégpedig úgy, hogy előtte kötelesek legyenek egyeztetni annak időpontjáról a fogyasztóval. El akarják érni azt is - folytatta -, hogy a szolgáltatók átlátható számlákat állítsanak ki, amelyekből világosan kiderül, hogy miért, milyen alapár alapján, mennyit kell fizetni. Emellett valódi panaszkezelést biztosító ügyfélszolgálati irodák működtetésére köteleznék a cégeket a nagyobb településeken.
A politikus az eddigi eredményekről szólva kiemelte, hogy bekerült az alaptörvénybe a fogyasztóvédelem, a szakhatóság pedig ma már nem úgy tekint a vállalkozásokra és a fogyasztókra, mint akiket meg kell büntetni, hanem ehelyett partnerként kezeli őket. A kormány újraszervezte a fogyasztóvédelmi tanácsot is, és megerősítette a békéltető testületek rendszerét - jegyezte meg Zsigó Róbert.
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője a tájékoztatón azt mondta, a fogyasztóvédelem nagyot változott az elmúlt évtizedekben, mert amióta külföldi kézbe kerültek a magyarországi közműcégek, a családok azt tapasztalják, hogy a profit mindent felülír. A fogyasztók pedig egyenként nem tudják képviselni érdekeiket, ezért erős központi fogyasztóvédelemre van szükség - tette hozzá, hangsúlyozva: "nagy terveink vannak arra nézve, hogyan védjük meg az állampolgárokat a fogyasztóvédelem területén".

Címkék: Pártok-Fidesz

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 11. 11:39, vasárnap | Belföld

Nébih: enyhített a korlátozáson kívüli területeken a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészség

Enyhített a korlátozott területeken kívüli térségben a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (Nébih) szombaton.

2025. Május 11. 11:30, vasárnap | Belföld

Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton

Megdőlt az országos hajnali hidegrekord szombaton: a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírtasson mínusz 4,4 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet - írta a HungaroMet Zrt. szombaton a Facebook-oldalán.

2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld

Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis

Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.

2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld

KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).