Városlista
2025. október 21, kedd - Orsolya

Hírek

2012. December 11. 11:12, kedd | Belföld
Forrás: MTI

Hallgatói tiltakozás - Miskolci egyetemisták 'elfoglalták' a kormányhivatalt

Hallgatói tiltakozás - Miskolci egyetemisták 'elfoglalták' a kormányhivatalt

'Elfoglalták' a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal miskolci épületét a felsőoktatást érintő változtatások ellen tiltakozó hallgatók kedd reggel.

A mintegy hetvenöt egyetemista az épület előtt, és az előcsarnokban várakozik, beszélgetnek - tapasztalta az MTI tudósítója a helyszínen.
Az előcsarnokban tartózkodik Társy József, a kormányhivatal kabinetfőnöke is, aki az MTI kérdésére azt mondta: természetesen tudomásul veszik a helyzetet, hogy a hallgatók alkotmányos jogukat gyakorolják.
Mint mondta, a kormányhivatalban két nagy forgalmú ügyfélszolgálat működik, eddig azonban nem okozott zavart és fennakadást az egyetemisták tiltakozó akciója. Hozzátette: reggel nyolctól este nyolcig tart nyitva a hivatal.
Szabady Szabolcs, a Miskolci Egyetem Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzatának elnöke az MTI-nek a helyszínen azt mondta: úgy tudják, Demeter Ervin kormánymegbízott Budapesten tartózkodik, a Parlamentben, neki szeretnék átadni követeléseiket. Hozzáfűzte: "várjuk szeretettel".
Úgy fogalmazott, nem akarják akadályozni a forgalmat és az ügyintézést, de csatlakoznak a hétfői vidéki és fővárosi megmozdulásokhoz, nem hagyják, hogy a kormány "ellehetetlenítse és eltiporja" a felsőoktatást.
Az MTI tudósítójának egy sajtóközleményt is átadott a ME-HÖK elnök, amelyben azt írták, hogy hétfőn sztrájkbizottságot alakított a kampusz hallgatói önkormányzata.
Úgy döntöttek, Demeter Ervinnek adják át petíciójukat, hogy tolmácsolja azt a kormányzat felé. Ebben követelik a tandíj eltörlését és a keretszámok visszaállítását a 2010-es állapotokra.
Emellett követelik a hallgatói szerződés eltörlését, az autonóm, politikától független felsőoktatás megteremtését, és a Miskolci Egyetem karainak jelenlegi formában történő megmaradását.
Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI kérdésére azt mondta: kedd reggel a miskolci rendőrkapitányságon egyeztettek a hallgatókkal, és a rendőrség tudomásul vette a spontán demonstrációt.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 21. 07:24, kedd | Belföld

Mávinform: ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron

Elhárították a hibát, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a Keleti pályaudvarra érkező és az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform a honlapján hétfőn kora este.

2025. Október 21. 07:23, kedd | Belföld

Orbán Viktor Szerbia elnökével tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Aleksandar Vučićot, a Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.

2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld

Hozzájárulhat a veszélyhelyzet meghosszabbításához a parlament

Hozzájárulhat a veszélyhelyzet jövő májusig történő meghosszabbításához kedden az Országgyűlés, amely elfogadhatja a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló országgyűlési határozati javaslatot is.

2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: a nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az EU-nak

A világ előtt álló jelenlegi nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az Európai Uniónak, így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a feszültséget