Hírek
2026. Május 04. 13:00, hétfő |
Életmód
Forrás: MTI
Hétfőn kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia 200. közgyűlése
Ünnepi üléssel veszi kezdetét hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 200. közgyűlése, amelyen sor kerül az intézmény új vezetőinek megválasztására és Krasznahorkai László Nobel-díjas író köszöntésére is.
Az MTA tájékoztatása szerint a kétnapos esemény hétfőn 10 órakor kezdődik az Akadémia székházának felújított dísztermében. Freund Tamás elnöki köszöntőjét követően a díszelőadást Monok István, az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója tartja, majd átadják az Akadémiai Aranyérmet és a további rangos elismeréseket.
A nyilvános eseményt az MTA YouTube-csatornáján élőben közvetítik.
A program zárt munkaközgyűléssel folytatódik, ahol az elnöki és főtitkári beszámolók után május 5-én, kedden tartják a tisztújítást. Az új vezetők megválasztására azért van szükség, mert a jelenlegi tisztségviselők hároméves megbízatása az alapszabály értelmében idén májusban lejár.
Az elnököt négy jelölt – Borhy László régész, Miklósi Ádám biológus, Perczel András kémikus és Pósfai Mihály geológus – közül választja meg a közgyűlés.
A főtitkári tisztségért Gelencsér András levegőkémikus, Kecskeméti Gábor irodalomtörténész és Kovács Ilona pszichológus indul. A főtitkárhelyettesi pozícióra Demény Attila geológus és Kovács Ilona pszichológus a jelölt.
A közgyűlés emellett alelnököket és elnökségi tagokat is választ.
Kedd délután köszöntik Krasznahorkai László Nobel-díjas írót, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) tagját.
Az esemény részeként a székház előtt felavatják a Határtalan történet című műalkotás új kövét, majd az író felolvasást tart a közgyűlési tagoknak. A programot koncert és kerekasztal-beszélgetés zárja.
A hagyományoknak megfelelően a közgyűléshez kapcsolódva rendezik meg május 5-én a Külső Tagok Fórumát is. Május 6-án pedig a Fiatal Kutatók Fórumával zárul a program.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Szeptember 08. 13:00, kedd | Életmód
Meteorológia: a legszárazabb és a második legmelegebb volt az idei nyár
A legszárazabb és a második legmelegebb volt az idei nyár 1901 óta - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján hétfőn.
2026. Szeptember 06. 16:00, vasárnap | Életmód
Elkezdődött a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál
2026. Szeptember 05. 13:00, szombat | Életmód
Duna Médiaszolgáltató: Gulyás István mentesítése objektív vizsgálati folyamat eredménye volt
Gulyás István mentesítése a munkavégzés alól nem napi politikai reakció, hanem objektív vizsgálati folyamat eredménye volt
