Hírek
2013. Március 14. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Jobb az égés kezelésére a meleg víz, mint a hideg?
Az égési sérülés vagy leforrázás hideg vízzel való kezelése az általánosan leginkább elfogadott kezelése a bőr megnyugtatásának, lehűtésének. Egy új tanulmány szerint azonban ennek épp a fordítottja, vagyis a melegvíz ajánlott – írja a Fox News.
A melegvíz ugyanis a leghatékonyabb módszer a szöveti károsodás, valamint a véráramlás helyreállítására az érintett bőrfelületen. Svájci kutatók egy felfűtött fémsablont használtak arra, hogy azonos méretű és mértékű égési sérülést idézzenek elő patkányokon.
Ezt követően a patkányok egyik csoportját 17 fokos hidegvízes gézzel kezelték, másik részüket pedig egy 36 celsius fokossal. A harmadik kontrollcsoport tagjai pedig semmilyen kezelést nem kaptak. Az égési sérülés mértékét a kezelést követő egy, majd 24 óra múlva, végül 4, majd 7 nap elteltével ellenőrizték.
24 óra elteltével a nem kezelt patkányoknál az égési sérülés a szövetek mélyére kiterjedt, míg a másik két kezelt csoportnál a hideg vagy a melegvíz megakadályozta azt. Négy nap elteltével a patkányok mindegyikénél kialakult bizonyos szöveti károsodás, de a melegvízzel kezelt patkányokon ennek mértéke szignifikánsan kisebb volt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld
Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén
Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén
2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld
Vonat elé hajtott egy kamion Baján
Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;
2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg
Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során