Hírek
2018. Július 19. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - fotó: pixabay
Kétszer annyit késtek idén az európai légijáratok, mint tavaly
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint az első félévben kétszer annyi perc késést regisztráltak a légiközlekedésben, mint az előző év azonos időszakában.
A szervezet ezért azonnali intézkedéseket kér a kormányoktól és a légiforgalmi irányító szolgálatoktól.
Az európai áramlásszervező Eurocontroltól kapott adatok alapján az IATA azt írta, az első félévben 47 ezer percet késtek a járatok, ami 133 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában mért szint. A késéseket többnyire a légtér túlzsúfoltsága, illetve a kevés légiforgalmi irányító miatti kapacitáshiány okozza, miközben az irányítók sztrájkjai és az időjárási körülmények is növelték a késéseket.
Az IATA ezért arra szólította fel a kormányokat és a légiforgalmi irányító szolgálatokat, hogy fektessenek több pénzt a képzésbe és változtassanak a munkaszervezésen, hogy mindig megfelelő számú irányító dolgozzon. Emellett kérték, hogy a szolgálatok minél hamarabb vezessék be az Egységes európai égbolt (SES) koncepciót, amely jelentősen javítja Európa légterének kihasználtságát.
A koncepció lényege, hogy megszüntetné a nemzetállamok saját légiforgalmi irányító szolgálatait és helyettük irányító központokat hoznának létre, ahonnan több ország légterét egyszerre felügyelnék.
A késések azonban az IATA korábbi közlése szerint nemcsak a légtér, hanem a repülőterek kapacitáshiánya miatt is kialakulhatnak. A szervezet júniusi, Sydney-ben tartott éves közgyűlésén Rafael Schvartzman, európai légiközlekedésért felelős alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában van a világ kapacitáshiányos repülőtereinek fele, mert a légitársaságok az igényekre reagálva folyamatosan fejlesztették járathálózatukat, új útvonalakat nyitottak, de sem a repülőterek, sem a légiforgalmi irányító szolgálatok nem követték a forgalom fejlődését beruházásokkal.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 10:00, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: Radnai Márk és Rost Andrea is kormánybiztos lesz
2026. Május 02. 15:00, szombat | Belföld
Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!
2026. Május 02. 14:00, szombat | Belföld
Tanács Zoltán: szabad tudomány nélkül nincs szabad ország
Új fejezetet kell nyitni a kormány és a tudomány viszonyában, olyan oktatási rendszert kell építeni, amely képes kinevelni a 21. század tudósait, szabad tudomány nélkül nincs szabad ország
2026. Május 02. 09:11, szombat | Belföld
Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye
Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
