Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2014. November 03. 07:38, hétfő | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

KSH: több mint 20 százalékkal nőttek a lakáseladások

KSH: több mint 20 százalékkal nőttek a lakáseladások

Több mint 20 százalékkal nőttek a lakáseladások az első fél évben Magyarországon az előzetes adatok szerint, túlnyomóan használt lakások cseréltek gazdát - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című friss kiadványából. Az új lakások részesedése a lakáspiaci forgalomból nem érte el a 2 százalékot.

Fordulat következett be a használtlakás-árak alakulásában is, az idei első féléves adatok alapján számított tiszta árindex 1,1 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti értéket - írja a KSH. Ez azt jelenti, hogy ennyivel kerülnének többe a lakások, ha ebben az évben ugyanazokat adták volna el, mint egy évvel korábban. Mivel az eladott lakások minőségi összetétele az olcsóbb lakások felé tolódott, a ténylegesen eladott használt lakások átlagos ára 2,2 százalékkal csökkent - hívja fel a figyelmet a KSH.

A használt lakások értékesítésében folytatódott a 2013-ban kezdődött növekedés, idén az első negyedévben 22 ezer használt lakás cserélt gazdát, ami 22 százalékkal haladja meg a tavalyi adatot. A második negyedévre még csak 19 ezer használt lakás vásárlásáról érkezett adat, ez később várhatóan az első negyedévihez hasonló forgalomnövekedést fog mutatni - derül ki a KSH kiadványából.

Az új lakások piacán továbbra is csökken az értékesítések száma, idén eddig mindössze 600 új lakást vásároltak a háztartások, ezért az új lakások éves szinten 2 százalékos áremelkedése alig érzékelhető az ingatlanpiacon.

Idén az első negyedévben a használt lakások 31 százalékát Budapesten értékesítették, további 23 százalékát megyeszékhelyeken. Kiemelkedő mértékben, majdnem 30 százalékkal bővült a budapesti és kisvárosi társasházi lakások, valamint megyeszékhelyeken a családi házak eladása az első negyedévben éves összehasonlításban - írja a KSH.

2014 első fél évében egy használt lakás 9,4 millió forintot ért, 300 ezer forinttal kevesebbet, mint 2013-ban. Az eladott lakások átlagára Budapesten 300 ezer forinttal csökkent, egy használt lakás átlagos ára 13,3 millió forint volt. Ugyanez az érték megyeszékhelyeken 9, városokban 8,4, községekben 5,4 millió forint volt.

Budapesten a használt lakások négyzetméterára 226 ezer forintról 229 ezer forintra emelkedett 2013 óta, aminek oka az értékesített lakások méretének csökkenése 58 négyzetméterről 57 négyzetméterre, továbbá a kerületek közötti arányok változása. A községi lakások négyzetméterára mindössze negyede a budapestinek, 57 ezer forint.

Idén számottevő, minden megyére kiterjedő áremelkedés volt a Dél-Alföldön. Nyugat- és Dél-Dunántúlon összességében szintén emelkedtek az árak, azonban megyénként eltérően, Győr-Moson-Sopron megye és Somogy megye árai emelkedtek kiugróan. Továbbra is valamennyi megyében csökkentek az árak Közép-Dunántúlon és Észak-Alföldön - olvasható a KSH kiadványában.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld

Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban

Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.