Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2016. Március 29. 10:35, kedd | Kék hírek
Forrás: mti

Negyventagú bűnbandát irányított egy ügyvéd

Negyventagú bűnbandát irányított egy ügyvéd

Vádat emelt egy nyíregyházi ügyvéd által vezetett, negyventagú bűnszervezet ellen a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője kedden az MTI-vel.

Zsíros Zsolt főügyész közleményében azt írta, a vádirat lényege szerint a büntetőügyekben jártas helyi ügyvéd pár évvel korábban határozta el, hogy meggazdagodása érdekében létrehoz egy prostitúcióval, illegális cigarettaforgalmazással, valamint gazdasági társaságok színlelt értékesítésével és vagyonuk eltüntetésével foglalkozó bűnszervezetet.

Az ügyvéd a magyar cégtulajdonosoktól esetenként félmillió forintot kért azért, hogy a cégüket olyan ukrán embereknek játssza át, akik nem akarják működtetni, ténylegesen nem fizetnek érte, sőt ők kapnak pár ezer forintot a szükséges okiratok aláírásáért. Olyan is előfordult, hogy az ügyvéd megtévesztette a magyarul nem értő ukránokat, akik azt hitték, hogy magyarországi munkavállalással kapcsolatos iratokat írnak alá - ismertette a főügyész.

Elmondta, az ügyvéd egyik társának az volt a feladata, hogy felkutassa az eladni szándékozott cégeket és az új ukrán tulajdonosokat, míg másik társa a lakásán biztosított székhelyet az így külföldi tulajdonba került társaságoknak. Ezzel a módszerrel 49 magyar cég került ukrán tulajdonosok nevére.

A cégek közül hatnak jelentős - esetenként több tízmillió forintos - vagyona volt, ezt azonban a korábbi magyar tulajdonosok az ügyvéd és társai segítségével maguknak tartották meg. Ezekből az összegekből főként az adótartozásokat kellett volna kifizetni.

A negyvenezer oldalnyi nyomozati irat feldolgozása után a bűnszervezetben elkövetett csődbűncselekménnyel és közokirat-hamisítással vádolt, előzetes letartóztatásban lévő ügyvéddel és két társával szemben fegyházbüntetés kiszabására, foglalkozástól eltiltásra és vagyonelkobzásra, a többi harminchét vádlott - a cégek magyar eladói és ukrán vevői - esetében ennél enyhébb büntetésre tett indítványt az ügyész a bíróságnak - közölte Zsíros Zsolt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 07:51, kedd | Kék hírek

Drogterjesztői hálózatot számolt fel a rendőrség

Drogterjesztői hálózatot számolt fel egy időben, több összehangolt rajtaütéssel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége és a Pest vármegyei rendőrség

2024. Április 15. 14:14, hétfő | Kék hírek

Pillangókéssel szúrta meg, belehalt - Videó

Vádat emeltek az Erzsébet téri halálos késelés ügyében.

2024. Április 12. 14:19, péntek | Kék hírek

Több mint ezer liter alkoholos italt találtak a pénzügyőrök Nagylaknál

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban - tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.