Hírek
2024. Május 16. 07:53, csütörtök |
Bulvár
Forrás: MTI
Rádióhullámokkal működő fegyverrendszert fejleszt a brit kormány
Rádióhullámokkal működő védelmi fegyverrendszer fejlesztéséről számolt be csütörtökön a brit kormány.
A londoni védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a rádiófrekvenciás irányított energiafegyver (Radio Frequency Directed Energy Weapon, RFDEW) nevű rendszer képes lesz számos ellenséges eszköztípus felderítésére, nyomon követésére és támadására szárazföldön, tengeren és a levegőben egyaránt.
Az új energiafegyver hatótávolsága kezdetben egy kilométerig terjed, de már folyik az ennek növelését célzó további fejlesztési munka.
A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint az RFDEW-fegyverrendszer rádióhullámok kisugárzásával károsítja ellenséges járművek kritikus fontosságú elektronikai részegységeit, e járművek elakadását, illetve a célba vett légi eszközök lezuhanását okozva.
Az új rendszer egy-egy bevetése mindössze 10 pennybe (45 forintba) kerül, így az RFDEW jelentős költséghatékonyságú alternatívája lesz a rakéták alkalmazására alapuló hagyományos légvédelmi rendszereknek - áll a londoni védelmi tárca csütörtöki ismertetésében.
A minisztériumi tájékoztatás szerint az energiafegyvert egyidejűleg egész drónrajok ellen be lehet vetni, és a magas fokú automatizáltság eredményeként az RFDEW-rendszer működtetéséhez egy ember is elég.
A tárca szerint az RFDEW-technológiát számos katonai járműtípusra fel lehet szerelni, és a fegyverrendszer mobil energiaforrásról lesz működtethető.
A brit védelmi minisztérium a minap arról számolt be, hogy még ebben az évtizedben légi támadóeszközök, mindenekelőtt drónok és rakéták elhárítására alkalmas lézerfegyverekkel is felszerelhetik a brit királyi haditengerészet hajóit.
A tájékoztatás szerint a DragonFire (Sárkánytűz) elnevezésű fegyverrendszert 2027-ben - a korábban kitűzött határidőnél öt évvel hamarabb - hadrendbe lehet állítani.
A védelmi tárca szerint az új lézerfegyver pontosságára jellemző, hogy egy kilométernyi távolságból eltalálható vele egy egyfontos pénzérme.
A DragonFire igen hatékony védelmet nyújt majd támadó rakéták és drónok ellen, és az ilyen fenyegetések elhárítására jelenleg használt rakéták egyenként több millió fontos ára helyett a lézerfegyver egy-egy bevetése tíz font (4600 forint) körüli költséggel jár - állt a brit védelmi minisztérium minapi tájékoztatásában.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 04. 07:32, péntek | Bulvár
Gördeszkázott a magyar autópályán - Videó
Állásinterjúról hazafelé gördeszkával az M3-on.
2024. Október 01. 06:00, kedd | Bulvár
További zöldfelületek újultak meg a Városligetben
Idén a KRESZ Park és a BalloonFly környezetének területe újult meg, jövőre pedig a Magyar Zene Háza mögötti zöldfelületi fejlesztések kezdődnek el, valamint elindul az új Nemzeti Galéria építése is a Liget BP Projekt keretében
2024. Szeptember 28. 09:10, szombat | Bulvár
Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg Londonban környezetvédelmi aktivisták
Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg pénteken Londonban környezetvédelmi aktivisták, alig néhány órával azután, hogy két társukat ugyanilyen bűncselekményért többévi börtönbüntetésre ítélték.
2024. Szeptember 27. 07:39, péntek | Bulvár
A legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt
Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt - tudatta a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel csütörtökön.