Hírek
2024. December 13. 07:22, péntek |
Sport
Forrás: MTI
Súlyos vereségbe szaladt bele a Ferencváros Görögországban
Pascal Jansen vezetőedző szerint csapata azért szenvedett csütörtökön ötgólos vereséget az Európa-liga alapszakaszának hatodik fordulójában, mert a PAOK jobb oldala sokkal erősebbnek bizonyult a Ferencváros bal oldalánál.
"Mostanáig még a vesztes mérkőzéseken is stabilak voltunk a nemzetközi színtéren, ez a mostani találkozó teljes ellentéte volt a korábban látottaknak, ezért engem is meglepett" - mondta a találkozót követő sajtótájékoztatón az MTI-nek holland a szakember.
"Az első tíz percben kontrolláltuk a meccset, csak a mély labdák hiányoztak a védők mögé, de a gól után ez megváltozott. A második félidőben próbáltunk javítani, de egyszerűen a jobb oldaluk sokkal erősebbnek bizonyult a mi bal oldalunknál".
Jansen hozzátette, tudták, hogy az ellenfél jobb oldala nagyon jó, de a játékosok talán túlságosan is tartottak tőle. Kifejtette, hogy tanítványai négy sárga lapot kaptak az első félidőben, ami akkor elfogadható lenne, ha olyan párharcokban kapják, mellyel semlegesíteni próbálják a rivális erősségeit, de ezek a figyelmeztetések nem ilyenekből születtek.
"A terv az volt, amit az első 15 percben mutattunk, de miután gólt kaptunk, túl nagy tiszteletet tanúsítottunk. Az öt gól nagyon sok bármilyen mérkőzésen. Ahogy estek a találatok, úgy billent át az energia egyre inkább az ellenfél részére"
- értékelt Jansen, aki kiemelte azt is, hogy a PAOK számára rendkívül fontos volt ez a meccs tekintve, hogy a győzelemmel tudott versenyben maradni a továbbjutó helyekért.
A tréner úgy vélte, bár ez volt a 29. mérkőzése a szezonban a Ferencvárosnak, mégsem a fáradtság volt az oka a kudarcnak, továbbá kifejezetten örülnek, hogy kiérdemelték a nemzetközi szereplést.
Kollégája, Razvan Lucescu elégedetten nyilatkozott tanítványai teljesítményéről.
"A Ferencváros a meccs elején megmutatta, miért erős csapat, de nagyon eltökéltek és lendületesek voltunk, az agresszív letámadás pedig meghozta az eredményét. A gólok növelték az önbizalmat, így a második félidőben már teljesen kontrolláltuk a mérkőzést"
- mondta a PAOK román vezetőedzője.
A súlyos vereség ellenére továbbjutó helyen álló Ferencváros a január 23-án sorra kerülő hetedik körben a német Eintracht Frankfurt vendége lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 24. 08:34, péntek | Sport
Európa-liga - Nyolc perc alatt szerzett három góllal nyert a Ferencváros Salzburgban
A magyar bajnok Ferencváros egygólos hátrányból fordítva 3-2-re nyert a Salzburg vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott harmadik fordulós mérkőzésén.
2025. Október 23. 08:47, csütörtök | Sport
Európa-liga - Sokat érhet egy salzburgi pontszerzés a Ferencvárosnak
2025. Október 23. 08:40, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai gól és gólpassz, a Liverpool megszakította rossz sorozatát
Szoboszlai Dominik góljának és gólpasszának is köszönhetően a Liverpool 5-1-re nyert az Eintracht Frankfurt otthonban a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai harmadik fordulójában.
2025. Október 22. 07:05, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Idegenben hét gólt szerzett a címvédő PSG
A címvédő Paris Saint-Germain 7-2-re nyert a Leverkusen vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik fordulójának keddi játéknapján.
