Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2018. Március 13. 14:06, kedd | Életmód
Forrás: mti

Több oka is lehet az alvászavarnak

Több oka is lehet az alvászavarnak

Valamilyen betegség és a rendszertelen életmód is okozhat alvászavart - hívta fel a figyelmet Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatornán kedden.

Purebl György az alvás világnapja alkalmából kiemelte: annak, aki rendszeresen kialvatlannak érzi magát, alvászavara lehet.

Ezt okozhatja valamilyen "társbetegség", mint például lelki betegség, depresszió, de magas vérnyomás is. A rendszertelen, egészségtelen életmód is előidézhet alvásproblémákat - közölte.

A szakembert kérdezték a különböző alvássegítő készítményekről is. Purebl György úgy vélekedett, az ilyen tabletták csak "pótszerek", rendszeres használatuk helyett inkább orvoshoz kell fordulni.

A Semmelweis Egyetem közleménye szerint Magyarországon az emberek több mint 9 százaléka szenved krónikus inszomniában.

Ez azt jelenti, hogy az érintettek legalább három hónapon keresztül többször alszanak rosszul, mint jól, annak ellenére, hogy egyébként lenne lehetőségük aludni. Emellett nappali tünetek, például koncentrációs zavar, nyűgösség vagy hangulati ingadozás is jelentkeznek náluk.

Címkék: alvás, alvászavar

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 06:00, péntek | Életmód

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

Skatulya I. címmel csütörtökön megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

2024. Április 17. 17:23, szerda | Életmód

Nyolc sztárfellépő és negyven koncert az idei Paloznaki Jazzpikniken

Anastacia, a Brand New Heavies, Tony Hadley, a Morcheeba, az MF Robots, a Son Mieux, a Kraak & Smaak és Izo FitzRoy lesz a 12. Paloznaki Jazzpiknik sztárfellépője augusztus 1. és 3. között a Balaton-felvidéken.

2024. Április 16. 13:09, kedd | Életmód

Kimagasló a településfásítási program iránti érdeklődés

Kimagasló volt az érdeklődés idén a településfásítási program iránt, háromszoros volt az igénye a pályázóknak - közölte az Agrárminisztérium helyettes államtitkára kedden a somogyi Iharoson.

2024. Április 16. 07:48, kedd | Életmód

Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a Deltában - Videó

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában - hangzott el az M1 hétfő esti Híradójában.