Hírek
2017. Június 04. 09:45, vasárnap |
Külföld
Forrás: Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
Újabb halálos áldozatokkal járó terrorcselekmény történt Londonban, lelőtték a támadókat

Legkevesebb hat embert megölt három merénylő szombat éjjel London belvárosában.
Mark Rowley, a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának parancsnoka vasárnap kora reggel bejelentette, hogy a rendőrség fegyveres egységei végeztek a támadókkal.
A rendőrség azt feltételezi, hogy a megölt három támadó követte el a brit fővárosban, a London hídon (London Bridge) és a közeli piacon, a Borough Marketen a terrorcselekményeket. A Scotland Yard szerint a merénylőcsoportnak nem volt több tagja.
A rendőrség az első riasztás után nyolc perccel végzett velük.
Rowley szerint eleinte úgy tűnt, hogy a támadók öngyilkos merénylők által használt mellényt viseltek, de kiderült, hogy nem így van. Közösségi portálokon vasárnap hajnalban megjelent egy fotó, amelyen két, földön fekvő ember látszott, mellettük fegyveres rendőrök. Az egyik fekvő férfi ruházatára fémflakonoknak látszó tárgyak voltak erősítve. A Sun című napilap értesülése szerint a támadók bádogpalackokból házilag készített mellényt viseltek, hogy megvédje őket a késszúrásoktól. Feltehetően ezekről a mellényekről hitték először azt, hogy robbanóanyagot tartalmazhatnak.
A londoni mentőszolgálat vasárnap reggeli tájékoztatása szerint harmincnál több sebesültet vittek öt londoni kórházba, több embert könnyebb sebesülésekkel a támadások helyszínén láttak el.
A merénylet a brit főváros szívében történt. A London hídon egy fehér furgon nagy - egyes szemtanúk becslése szerint óránkénti 80 kilométert elérő - sebességgel felhajtott a járdára és több gyalogost elütött, majd a járműből kiugrott három ember, és késsel támadt a járókelőkre a Borough Market környékén.
Korábbi hírek szerint a közeli Vauxhall városrészben is történt egy késeléses incidens, de a rendőrség nem sokkal később közölte, hogy az nincs összefüggésben a London hídon történt gázolással és az utána elkövetett késeléses támadással.
A Scotland Yard már vasárnap hajnalban hivatalosan terrorcselekménynek nyilvánította a London hídon és a Borough Market mellett elkövetett merényletet. A rendőrség bejelentése előtt nem sokkal Theresa May miniszterelnök is utalt a terrortámadás lehetőségére, közölve: a hatóságok "potenciális terrorcselekményként" kezelik a történteket.
Egyelőre semmilyen szervezet nem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként.
Theresa May elnökletével vasárnap délelőtt összeül a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA.
Március vége óta ez a harmadik terrortámadás Nagy-Britanniában, ahol csütörtökön előrehozott parlamenti választásokat tartanak.
Március 22-én egy magányos merénylő, Khalid Masood járművével nagy sebességgel a gyalogosok közé hajtott a londoni Westminster híd járdáján, majd kocsijából kiszállva, a parlament épületénél késsel megölt egy rendőrt. Annak a támadásnak a rendőrrel együtt öt halálos áldozata volt. A merénylőt a parlament fegyveres őrsége a helyszínen agyonlőtte.
Nem egészen két hete, Ariana Grande amerikai popénekesnő manchesteri koncertjének helyszínén egy öngyilkos merénylő, a 22 éves, líbiai származású, de manchesteri születésű Salman Abedi öngyilkos, pokolgépes merényletet hajtott végre, 22 embert megölve. A manchesteri merényletben 117-en szenvedtek kórházi kezelést igénylő sérüléseket. A halálos áldozatok között hét gyermek van, a legfiatalabb egy nyolcéves kislány.
Nagy-Britanniában addig a legsúlyosabb eset a 2005 júliusában elkövetett londoni merényletsorozat volt. Abban a támadásban négy öngyilkos terrorista robbantott fel három londoni metrószerelvényt és egy városi buszt, 52 utast megölve, több mint hétszázat megsebesítve.
A múlt havi manchesteri merénylet után néhány napra a legmagasabb, kritikus szintre emelték a nagy-britanniai terrorkészültségi fokozatot, de a riasztási szintet a múlt hétvégén ismét a korábbi, második legmagasabbra mérsékelték.
Amber Rudd belügyminiszter a minap részletek nélkül elmondta: a brit elhárítás 2013 óta tizennyolc nagy-britanniai terrortámadási kísérletet hiúsított meg, közülük ötöt március 22., a Westminster hídon elkövetett merénylet óta.
Ezek érdekelhetnek még
2023. December 10. 07:52, vasárnap | Külföld
A nemzetközi baloldali erők elleni küzdelemről tárgyalt Orbán Viktor az új argentin elnökkel
Orbán Viktor miniszterelnök szombat este kétoldalú tárgyalást folytatott Javier Mileivel, Argentína új elnökével, akinek beiktatási ünnepségére vasárnap kerül sor Buenos Airesben
2023. December 08. 14:40, péntek | Külföld
Donald Tusk: az új lengyel kormány csatlakozik az Európai Ügyészséghez
Lengyelország az Európai Ügyészséghez csatlakozik az új parlamenti többségi koalíció által alakítandó kormány egyik első lépéseként - jelentette be pénteki varsói sajtóértekezletén Donald Tusk koalíciós kormányfőjelölt.
2023. December 08. 14:39, péntek | Külföld
Szijjártó Péter átadta az Ugandai Szívkórház magyar kivitelezésben modernizált intenzív gondozási részlegét
Átadta az Ugandai Szívkórház magyar kivitelezésben modernizált intenzív gondozási részlegét Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kampalában.
2023. December 06. 08:03, szerda | Külföld
Az ukrán elnöki hivatal vezetője szerint a folyamatos amerikai támogatás nélkül elveszíthetik a háborút
Ukrajna elveszítheti a háborút, ha az amerikai Kongresszus akár csak elhalasztja a szavazást a további pénzügyi és katonai támogatásról - jelentette ki az ukrán elnöki hivatal vezetője kedden Washingtonban.